Az amerikai választások kötelező eleme az, hogy a demokrata és republikánus politikusok körbeturnézzák az államokat, és promotálják saját pártjuk helyi szenátor, képviselő, és kormányzójelöltjeit. A CNN röviden összegyűjtötte a fontosabb nyilatkozatokat, tekintsük hát át azt, hogy milyen témákban szólaltak fel a két párt nagyágyúi és azt, hogy mik is olvashatók ki ezekből a nyilatkozatokból.
Az Amerikai Egyesült Államok 39. elnöke, Jimmy Carter a január 6-i felkelés évfordulójának előestéjén jelentetett meg egy cikket a New York Times-ban, amelyben kifejezte abbéli félelmét, miszerint fennáll az amerikai demokrácia elvesztésének veszélye - számolt be a CNN. Ahogyan arról már beszámoltunk, Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök a tavaly megostromolt Capitolium épületében, Barack Obama pedig közleményben emlékezett meg az amerikai demokrácia szégyenfoltjáról.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Két kulcsvezető távozott a nagy bejelntések után.
Kijev áprilisban vezette be a konzuli szolgáltatásokra vonatkozó tilalmat.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.